AllyCullen búcsúzik

Elegem van. Elegem van mindenből, és ha igazat akarok mondani idegroncs vagyok.

Én feladom a próbálkozást, már irtam Amandának e-mailt, irtam ki a blogra, minden de hiába, most ezennel mindent BEFEJEZTEM!!! Hogy miért, mert totál elegem van mindenből.

Lehet, h a saját törimet még folytatom, de a suliban is egy videóra azt mondtam, hogy "Jaj , ezt már láttam..." erre mindenki kiközösitett, mert DRÁGA  KÁRÁR MÁRK elkezdte terjeszteni, hogy én msn-en rászálltam és mindent mondtam rá. De ez nem igy volt! Bár lehet hinni ami akartok! Igazából  engem már nem érdekel! Amanda is kihozott  a sodromból, bár én elég türelmes tipus vagyok , de ami sok az sok! Ennyi! Feladom! Szóval lényeg a lényegében és kilépek a blogból és lehet kérni Amandát hogy folytassa! 

Engem itt megtaláltok : http://fogsag.blogspot.com

Viszlát!

5. Fejezet - Vívódás

 Sziasztok . :) Elég régen érkezett a friss, de most végre elérkezett az ideje ... Igazából ha erre nem kapjuk meg a 10 kommentet akkor bezárjuk a blogot, mert így semmi értelme!
Amanda, nem jelentkezik már több, mint egy hónapja! Igy megesett rajtatok a szívem! Komi határ szigorú, és ha mégsem lenne meg legkésőbb hétfőig a 10 komi  , akkor kérlek mondjatok búcsút a blognak! Lehet utálni, lehet anyázni, nem baj. Egyedül nem írok közös blogot! :D Jó olvasást! ^^

     Magányos Vámpír / 5. Vívódás.

Mindenem fájt, és ez az érzés nem akart szűnni. Folyamatosan kínzott és én csak szó nélkül tűrtem ezt a fájdalmat. Abban reménykedtem, hogy hamar vége lesz, ennek a kínzó fájdalomnak és akkor onnan folytathatom az életemet ahol abbahagytam. Próbáltam egyenletesen venni a levegőt, de próbálkozásom hiábavaló volt. Ugyanolyan szaporán és rendszertelenül vettem levegőt, mint az utóbbi 3 percben ami nekem igazából óráknak tűnt.

*Pár percel később*

Egyik pillanatról a másikra minden megváltozott.

- Edww... - mondtam és tüdőm összeszorult. - Nem kapok levegőt!!!

Hangol elcsuklott és semmilyen nem volt. Hasomban a rugdalózások egyre jobban kínoztak és nem akartak alábbhagyni. Úgy éreztem végleg búcsút mondhatok az élettől. Vége, mert én sem élhetek mindent túl. Számomra ennyit tartott az élet, és kész.

- Hol van Carlisle? - ordította a házban Edward.

Szemeim lassan lecsukódtak. A fájdalom ami a testemben szétterjedt, borzalmas volt. Fájt, de mintha mégis valami lökések enyhítettek volna a fájdalmamon.

Magam előtt csak a végtelennek tűnő sötétséget láttam, ahol nem volt egyetlen kis fény sem. Összemosódott hangok, sötétség. Tudatom már nem volt képes feldolgozni ezeket a dolgokat. Csendben feküdtem és próbáltam elviselni a fájdalmat. Hirtelen két kéz ragadott meg, majd a magasba emelt. Már csak a levegő suhanását éreztem magam mellet, aztán csak feküdtem a tudatlanságba és  vártam. Hangos reccsenéseket hallottam amik gondolom tőlem jöttek. Egyre több csontom tört el és én egyre széjjelebb estem. Darabokba voltam mert már éreztem, hogy a halál itt áll mögöttem és már csak a megfelelő pillanatot várja a támadásra.

Karjaimat szorosan magamhoz húztam és vártam a pillanatot amikor elmerülhetek végleg a feketeségbe.

A körülöttem lebegő hangok már csak suttogások voltak. Mellkasom lüktetett és mintha valami a plafon felé húzta volna felemelkedett. 

Nyakamon két hideg kezet éreztem majd film szakadás. Minden fájdalmam megszűnt. Boldog voltam , mert végre elhagyott az a kínzó , lüktető fájdalom a hasamban. Pár pillanat múlva boldogságomat keserűség váltotta fel.

Torkom égett és lélegzésem visszajött az eredeti tempóban. De a fájdalom helyett ami nemrég elmúlt sokkal hevesebb és borzalmasabb fájdalom vette fel a helyét. Csukott szemmel tűrtem a fájdalmat ami lassan végigterjedt a testemben. Kezeimen végig majd a lábamon át. Tudtam, hogy egyszer mindenkinek meg kell hallnia, nekem most jött el az időm.  Elképzeltem, ahogy futok a fény felé, ahol meglátom a kiutat. Ahol sehol senki nem hal meg és örök élet létezik. A fehér sejemruhám csak úgy szállt a szélben , hajam a szememben , bár nem zavart engem. Tudtam, hogyha kijutok a sötét alagútból új élet vár rám.  Boldog lehetek és semmi sem fog visszatartani.

Bár ez csak egy álom, egy kósza gondolat. A fájdalom  mintha lassan szűnni kezdene, egész testemet átjárta. Tehát mégsem haltam meg?

Talán még mindig van remény a túlélésre? 

- Istenem. - hallottam egy hangot.

Mintha ismerős lenne, de mégsem az igazi. Mintha élesebb lenne, de mégsem a régi. Túléltem? - tettem fel félve a kérdést, amire nem tudtam válaszolni. Hallásom egyre tisztább és élesebben vette a körülöttem lévő hangokat. 

Megpróbáltam kinyitni a szememet, de féltem. Egy bizonyos rettegés, fogott el, hogy mi van ha a pokolba jutottam és azért van ez a fájdalom. 

- Nyugalom  Edward. Mindjárt vége. - nyugtatta egy másik hang.

Talán Alice? De hova lett a régi hangja? A régi csilingelő hangja megmaradt részben, de valamilyen koboldszerű csengés még rákontrázódott.

És akihez beszélt talán Edward lenne? Tényleg ilyen elvarázsoló hangja lenne? Megmozgattam kezeimet, hátha sikerül megbizonyosodnom arról, hogy tényleg élek és nem csak álmodom. 

Nagy levegőt vettem, bár éreztem, hogy nincs rá szükségem, mert tüdőm tele volt oxigénnel.

A látvány ami fogadott csodálatos volt. A körülölelő világ minden szikráját megfigyeltem egy másodperc alatt, minden kis porszemecskét láttam lebegni, és minden kis pontot észrevettem a falon , amit eddig még hosszas kémlelés után sem sikerült észrevennem.

- Edward? - tettem fel a legfontosabb nevet.

Hangom más volt. Mintha nyolc oktávval feljebb költözött volna,és olyan elragadó volt mint régen Alice hangja.

Választ kérdésemre nem kaptam csak két kéz csavarodott körém.

4. Fejezet - Fény az alagút végén

 Sziasztok! Na itt is van a Friss! Ezt karöltve írtuk :D(Ally: Igen, mert én túl lusta voltam írni, és ezért odatettem Amandát, hogy írjon xD, de azért én is írtam bele (: ) Remélem tetszeni fog :) Komihatár : 13 ( mert mi megérdemeljük) Puszi A&A

 

Magányos Vámpír / 4. Fejezet

Fény az alagút végén!

* Bella Szemszöge *

- Bella – kezdett bele Carlisle.

Szemei őszinteséget és komolyságot tükröztek amit nem is csodálok. Ez a dolog, tényleg megváltoztatja az életemet akármennyire is nem akarom. Kitágult szemekkel meredtem Carlise -ra és vártam kibökje , mi a baj. Alice nagyon helyezkedett, és nem bírt magával. Arrébb lökte Carlisle -t és ő folytatta tovább.

- Benned, egy mutáns él – bökte ki.

Hirtelen minden világossá vált(...) mintha egy sötét lepel takarta volna a fényt, amit csak most sikerült letépnem magamról. A fény...amit a hasamban hordozok, valójában Edward és az én gyermekem. Minden a legnagyobb rendben alakult, de egy valamit végképp nem értettem...

- Alice?! - emeltem föl a szemöldököm - Hogy értetted azt, hogy mutáns? - kérdeztem, és a hasamra tettem a kezem..A hasamra ahol az a kis domb nőtt.

Vékonyka kezét az enyémre helyezte.

- A gyerek aki benned "él"... - itt egy kicsit megakadt - Nem teljesen..ember! 

- Hanem egy manó! - kiabált be a nappaliból Emmett heherészve 

- Emmett! - ordított rá Rosalie, és leviharzott a lépcsőn

Furcsán meredtem a szobában álló vámpírokra.

- Vámpír? - kérdeztem gyanakodva

Amikor Edward a fejét rázta, már végképp feladtam a találgatást.

- Akkor micsoda? - kontráztam

Öt percnyi szünet következett, majd Alicet Edward váltotta fel.

- Ha egy ember, és egy vámpír életet ad egy gyermeknek... - szavalta Edward lehajtott fejjel - Akkor a "baba" félvér lesz! 

Ezen el kellett gondolkoznom egy csöppet, hisz nem vagyok vámpír. Nem fogok fel mindent annyira egyszerűen.
- Félig ember, és félig vámpír?! - kérdeztem vissza. Mindenki egyszerre bólintott.
Felsóhajtottam, majd elmosolyodtam.
- Hisz ez csodálatos! - hebegtem, és egy öröm könnycsepp csordult az arcomra.
- Bella! Ez akár az életedbe kerülhet.. - mondta Edward fájdalmas pillantással.
Szinte meg sem hallottam amit mondott.
- Edward! Gyere.. Most hagyd Bellát még nagyon új neki ez az egész helyzet. - mondta Esme, aki megfogta a férjem vállát, és felállította a székről.
Most semmire, és senkire nem figyeltem. Az egész teret, mintha csak a szívem alatt cseperedő baba töltené be. Nem hallottam, és nem is akartam hallani most a külvilágról... Mostantól minden csak a gyermekem, és Edward körül fog forogni.. MINDEN!
- Teljesen elvarázsolja ez a szörnyeteg! - hallottam Rose hangját..Ez volt az a hang amit muszáj meghallani, még akkor is ha éppen most tatarozzák a szomszéd házát!
- Mit mondtál?! - förmedtem rá, mint egy anya tigris.

Rose megrebegtette a fekete szempilláit, és bosszúsan felém nézett. 

- Azt amit hallottál - mondta egyszerűen. 

- Na idefigyelt te kis szar kavaró! - ordítottam rá. - Az én gyerekemet ne mert szörnyetegnek nevezni.

Mintha vámpír lennék, úgy ködösödött be a szemem a dühtől és a fájdalomtól, ami hirtelen belém áramlott. Nagyon dühös voltam, a Cullen család nagy részére, mert az én drága picikémet egy szörnyetegnek nyilvánították. És fájdalmat , mert valami belülről azt sugallta nekem, hogy rossz dolog fog történni. 

- Gyerekek! Próbáljatok meg felnőtt ember módjára viselkedni - mondta Esme és kiterelte őket a nappaliba. 

Kintről hangok szűrődtek be, de csak részleteket hallottam. 

- Tudom de...

- Nem hiszem...

- Túl veszélyes...

- És ha...

- Alice!! 

- Bocsi, de na , ez is megtörténhet...

- Te tényleg...

- Én akkor sem csipem a csajt...

- Rose baby...

- Nem...

- De csak ...

- NEM!

Ezekből a beszélgetés "darabokból" egy részét megértettem a dolgoknak. Nem akarják a gyereket. De ha a gyereket nem akarják, akkor engem sem fognak megkapni. Akkor sem. Egy fáradság nehezedett el rajtam ami egyre jobban kínzott. Lehunytam a szemem, majd elmerült az álom sötét bugyraiba.

Remélem élveztétek ezt a rövid kis fejezett :) Ha igen, akkor billentyűzetet elő, és tessék írni :) Komihatár : 13 ... és NINCS!! kegyelem! Puszi : A&A

3. Fejezet - Harag, és fájdalom

Na megjött a 3. fejezet. Igen gyorsnak kellett lennem ;)Remélem tetszeni fog! ^^

Magányos Vámpír / 3. Fejezet

Harag, és fájdalom!

  
*Bella Szemszöge*

Miután kibeszéltem magamból a szükséges energia mennyiséget, rögtön elnyomott az álom. Ott a tudatalattimban is éreztem a fájdalmat. Sehol sem volt nyugtom. 

1 órával később * 

Egy fékcsikorgásra ébredtem fel nyugtalan pihenésemből... Fejemet a mellettem ülő Edwardra fordítottam, majd a kormánykerékre amit markolt. Hirtelen nem éreztem semmi mást csak a haragot. A haragot amit Edward töltött ki bennem... Azt az érzést éreztem, amit még soha azelőtt Edward iránt..

- Hova megyünk? - böktem ki halkan, de magabiztosan 

- Haza! Carlislenek meg kell vizsgálnia. Bella, ez nem játék! - hadarta, közbe mindvégig az utat figyelte. Éreztem, hogy rám se mer nézni.

Felsóhajtottam.

- Csak elrontottam a gyomromat! - ellenkeztem. 

- Nem! Úgy érzem ez annál komolyabb! - ekkor rám pillantott - Hisz napról, napra változol... Egyre rosszabbul nézel ki..Bella..Drágám! - könyörgött

Szívem összefacsarodott Edward arca láttán, de még mindig nem tudtam felfogni, hogy miattam lett vége a nászútnak.

- Túl jó vagy hozzám..Edward. Maradhatunk volna.. - sóhajtottam fel, és fejemet a másik irányba fordítottam. 

Az út többi egyharmad részét csöndben töltöttük el. Edward merő unalomból, de az utat figyelte, én pedig még mindig az ablakon bámultam kifelé. Szörnyű lüktetést éreztem a gyomromba.. a hasamban. Nem tudtam semmit tenni.. a fájdalom nem enyhült. A hasamhoz szorítottam a kezem. Edward ettől az egy mozdulattól úgy megijedt, hogy csakúgy süvített kétszáznegyvennel át az erdő kis utcácskáján. Két perc sem telt bele, de már azt láttam, hogy valami elsuhan az ajtóm előtt, és az kicsapódik. Ebben a pillanatban a levegőben éreztem magam, és úgy szálltam be az ajtón. Lefeküdtem az ágyra. Tudtam, hogy Edward bármit megtenne értem, mégis fájt, hogy én nem tehetek meg érte semmit. 

- Ez már sok! Bella egyre rosszabbul érzi magát. Folyamatosan lüktet a hasa, és a repülőn vagy tízszer kellett a WC-re kísérnem. Ez így nem mehet tovább.. Vizsgáld meg! - súgta Edward, Carlislenak. Ő bólintott, és már ott is termett mellettem. 

- Bella.. Most azt kérem, hogy maradj nyugodtan. Te leszel az első.. - itt megakadt, és a falat támasztó Edwardra pillantott - illetve a második.. aki megtudja a baj okát.

Bólintottam. Ekkor Carlisle elkezdte a vizsgálatot. Még mindig lüktetést éreztem, de próbáltam nem rá gondolni. Nos, ez nem sokat segített. Ez nem egy fogfájás volt, amikor csak ki kell húzni a fogat. Ez valami más volt. Éreztem minden porcikámban, ezt az érzést. 

Fél órával később *

Carlisle aláhagyott a vizsgálatnak. Rögtön abban a percben mikor befejezte, egy kecses női kéz rántotta el, és tolta ki a nappaliba, Alice lehetett az. Kintről nem hallottam semmit, csak a susogást, és a meglepett zavarodottság minden egyes jeleit. Legfőképpen Edward volt nyugtalan.. Folyamatosan fel- alá járkál.. lehetetlen volt nem meghallani. Kicsapódott az ajtó egyik szárnya, az újdonsült férjem, és az apja lépett be rajta. Edward megállt az ajtóban, de Carlisle odajött hozzám.

- Bella! Szeretnék valami nagyon fontosat közölni veled.. Egy olyasmit ami talán az egész életedet megváltoztatja! - mondta minden szót erősen megnyomva.

Ekkor elöntött a forróság.. Úgy éreztem magam, mint egy sütőben, csak annál is rosszabb volt... nem is tudom, mintha én lennék a tű a széna kazalban... Csak vártam a mondatot amit nem akartam hallani..

Na kíváncsi vagyok hogy tetszett! Remélem izgis lett! Nálam a komihatár még mindig 10 db!! Puszi

2. Fejezet - Rosszullét

Megjöttt!!! :) Hát igen, én sehol sem vagyok Amy-hez képest, de talán túlélitek ezt a fejezetet és várjátok , hogy a profi írjon :D Komihatár legyen most csak 7 (: 

 Magányos Vámpír / 2. Fejezet 

Rosszullét!

* Bella Szemszöge *

Fejemet nekidöntöttem a hideg csempének. Kellemesen jólesett egy kis hideg. Szemeimet lehunytam, de annyira fájtak már, hogy kötelezőnek éreztem felnyitni, mert akkor enyhült a fájdalom. Megpróbáltam szabályosan venni a levegőt, de nem segített. Megint rám jött, a rosszullét. Megfogtam a WC ülőkét és felé hajoltam. Négy órája itt ültem, magamra zárt ajtóval. Edwardot már az őrületbe kergettem, hogy nem nyitottam ki az ajtót.. és nem tudja mi van velem. De képtelen vagyok felállni. 

- Bella – mondta. - Engedj már be az isten szerelmére!  
- Nem, Edward! Mindjárt kimegyek! Két perc. - próbáltam lenyugtatni.  
- Három órával ezelőtt is ezt mondtad! - mondta és tovább dörömbölt az ajtón.
Nem akartam, hogy lássa milyen állapotban vagyok. Nem akartam, hogy miattam is idegeskedjen.  
- Edward megtennél nekem egy szívességet? - kértem a szerelmemet.  
- Persze, bármit.  
Émelyegni kezdtem, és a hányás kerülgetett. Bár nem tudtam kiadni magamból a dolgot mégis a számban éreztem borzalmas ízét.
- Hoznál nekem egy pohár vizet? - kérdeztem , de már csak egy suhanást hallottam.
Szemem égett, bár tudtam nem vagyok lázas. Próbáltam rendesen odafigyelni a rendszeres levegővételre de hiábavaló volt.  
- Kinyitnád az ajtót? Nem tudok bemenni - sóhajtott Edward.
Feltápászkodtam a csempéről és két kézzel megkapaszkodtam a kagyló szélébe. Éreztem, hogy mindjárt összesek, de szükségem volt vízre. Torkomat kaparta a szárazság. Elimbolyogtam az ajtóig, majd elfordítottam a zárat ami nagyot kattant. Még szemrebbenyésnyi időm sem volt és az ajtó kitárult és férjemmel találtam magam szembe.  
- Bella! Te borzalmasan nézel ki! - förmedt rám.  
Nagyot nyeltem, tudtam, hogy most éppen nem hozom a legjobb formám. Hirtelen szédülni keztem, de egy pillantás alatt Edward ott termett a hátam mögött, hogy megfogjon. Éreztem, hogy pár másodperc után kidobom a taccsot egy-kettőre odarohantam a WC kagylóhoz, és kiengedtem magamból. Borzalmas volt...de még mindig nem tudtam elszabadulni onnan. Szám már bűzlött és a szag is elviselhetetlen volt. Mikor egy kicsit megállt a folyás Edwardra pillantottam. Szemeiben szomorúságott láttam. Odajött hozzám és letérdelt mellém. Kezeit a hátamra rakta. Mikor hozzámért egy pillanatra kirázott a hideg, majd melegség öntött el. Nem tudtam mi történik velem. Mikor jobban voltam Edwardra néztem. A fájdalmat mit a szemeiben láttam borzalmas volt. Megpróbáltam felállni, de lábaim felmondták a szolgálatot. Összecsuklottam, és elterültem a földön.

Pár órával később

A hasam korgására nyitottam ki a szemem. Észrevettem, hogy nem a fürdőben vagyok hanem valami mozgó tárgyon. Felemelkedtem Edward mellkasáról és körbenéztem. Sorba székek voltak lerakva és mindenhol ült valaki. Ránéztem a szerelmemre, aki az ablakon át bámult kifelé.  
- Edward! Mit csinálsz? - ordítottam rá, teljes hangerőmmel.
Minden szem rám szegeződött és éreztem , hogy elpirulok. Edward nem válaszolt csak felsóhajtott. Nem akart rám nézni, nem akart az én dühös tekintetemmel találkozni.
Edwardot nekinyomtam a székhez, ami nagyot nyekkent majd arcomat az ablakhoz nyomtam. Felhők. Felhők sorai mentek el mellettünk. Szuper.  
- Köszönöm - mondtam és összekulcsoltam kezeimet.  
- Bella, tudom, hogy most nagyon....- kezdte , de nem hagytam hogy befejezze.  
- Igen, jól tudod! Nagyon utállak! Miért kellet elrontanod a nászutunkat? - kérdeztem dühöngve.  
- Bella...  
- Nem még nem fejeztem be! Miért kell ezt csináljad Edward?  
- Én... .
- Miért kell mindig a legrosszabb pillanatokban cselekedj?  
- De...  
- Nincs semmi bajom! Miért teszed ezt? Elrontottam a gyomrom! Te egyáltalán nem szeretsz engem? EDWARD!
Teljesen idegileg voltam. Olyat tesznek – kérdezés nélkül – amit nem szeretnék. Miért? Miért kell Edwardnak kérdés nélkül elvinnie arról a helyről? Hátradőltem a székben és próbáltam megnyugtatni magam.

Huh, hát remélem nem volt annyira borzalmas (: 7 komi után friss (: 

1. Fejezet - Egy éjszaka eredménye

Ezúttal én Amanda hoztam a frisst! Köszönjük a különböző kommenteket a bevezető részhez :) Remélem tetszeni fog az 1. fej!

Magányos Vámpír / 1. Fejezet

Egy éjszaka eredménye! 

* Bella Szemszöge *

Mikor reggel felébredtem nem nagyon emlékeztem semmire. Az agyam egy része azt súgta, hogy minden rendben volt, de a másik fele kételkedett. Hisz mi baj lehetne?! Elmosolyodtam, és megfordultam az ágyon. Nem kis meglepetésemre már senki sem feküdt mellettem. Végig néztem a matracon, hogy talán én rontottam el valamit, de minden rendben volt. Akkor hol van Edward? Kezdtem bepánikolni. Mégiscsak gond volt velem? Felültem, és belebújtam a kis rózsaszín mamuszomba amit még Alice pakolt be nekem, hogy fel ne fázzak. Elindultam ki a szobából, és egészen a konyháig mentem, de lefagytam a meglepetéstől. Edward állt a konyha pult mögött. Egy kék köntös, és egy sárga virágos kötény volt rajta. Semmi más. Úgy nézett ki, mint egy bohóc ebben a szerelésben, de nekem még így is tetszett... Egyszerűen nem bírtam ki nevetés nélkül. Ahogy meghallotta a kuncogásom, megfordult. 

- Hát, mi olyan nevetséges Mrs. Cullen? - kérdezte, de úgy láttam nem vár rá választ, mert a másik percben már ott állt mögöttem, és a karjait körbe fonta a derekamon. Megfordultam, és a szemébe néztem.

- Mégis mit csinálsz? - kérdeztem a tűzhelyre biccentve. Hitetlenül meredtem rá a választ várva.

- Csak reggelit készítettem! - jelentette ki huncut vigyorral az arcán, és a második pillanatba már az asztalon volt a rántotta. Más varázslatnak gondolná ezt az egészet, de én már megszoktam. Mégsem tetszett ez a felhajtás. Az emberi életem minden percét vele tölteni, és semmi mást nem tenni! Ez volt a mottóm a nászútra, de úgy láttam csak nekem. Arc kifejezésem láttán kicsit meglepődött.

- Most mi a baj Bella? - kérdezte komoran

- Semmi.. csak nem akarom felesleges dolgokra pazarolni az időt! - vágtam rá az igazat. Ha már nem tud olvasni a gondolataimba legalább őszinte vagyok hozzá. Úgy láttam számított erre a válaszra, de mégse esett jól neki. 

- Figyelj Bella! - szólított, és közben az asztal lapját bámulta. - Enned kell! Rengeteg időnk van még minden másra. Attól, hogy nekem nem szükséges a táplálék még gondoskodhatok a tiédről. - folytatta oktatva. Nyeltem egyet. Igaza van, de ez akkor sem igazságos. Az egyetlen dolog ami megnyugtatott, hogy hamarosan nekem sem lesz szükségem a táplálékra ilyen szempontból. Kicsit szégyenkezve leültem az egyik székre, és magamhoz húztam a tányért. Edward leült mellém, és figyelte minden mozdulatomat. Kicsit zavart, de felkanalaztam egy adagot, és megettem. 

Fél óra múlva még mindig itt tartottunk. Nem mertem felkelni az asztaltól, mert attól féltem, hogy neheztelni fog rám, ezért erőltetetten  nyeltem le  a falatokat. Mikor már az utolsó kanállal emeltem a számhoz, hirtelen egy nagy nyomást éreztem a gyomromba, mintha valaki rajtam próbálta volna ki a legújabb boksz mozdulatát. Ösztönösen a hasamhoz kaptam a kezem, és a kanalat visszaejtettem a tányérra. Edward felállt, és odahajolt hozzám. 

- Bella! Drágám! - szólongatott bepánikolva. Még mindig szörnyen görcsölt a hasam, és egyre jobban, és jobban éreztem a fájdalmas lüktetést a fejemben is. Szuper! Nekem is pont most kell lebetegedni a nászúton. Életem talán egyik legjobb hetén.

- Nincs semmi baj! Edward, nyugodj meg! - nyugtattam elhalt hangon - Most ha megbocsájtasz. - felálltam a székről, és egyenesen a mosdóba vettem az irányt. Vissza sem mertem nézni Edward arcára. Nem akartam látni, hogy fájdalmat okozok neki. 

Mikor bementem, becsuktam magam mögött az ajtót, és megálltam a tükör előtt. Az arcom akár egy halotté: sápadt, és kifejezéstelen volt. Szemeim karikásak, és beesettek. Testem formásabb, mint két órával ezelőtt. Elszörnyedtem, és leültem a WC lecsukott tetejére. A falat vizsgálgattam, és közben azon agyaltam mi ez a változás? Semmi kézen fogható nem jutott az eszembe. Fogalmam sem volt mi történik velem.

Tessék.. Tessék :D Remélem tetszik :) Várook MINDEN fajta komit! MINDEN drága olvasótól :) Puszii !

Előszó

Meg is érkezett az előszó :) Remélem tetszeni fog :) Direkt , nem akarunk többet elárulni.Jó olvasást : Amanda és Tamyyy :)

Magányos Vámpír / Előszó

Valamely része tudatomnak teljesen biztos volt benne, hogy jól tettem azt amit tettem. De a másik, teljesen azt érezte: hibáztam. Sokszor mondták már nekem, hogy hallgassak a szívemre. Ebben a helyzetben teljesen képtelen voltam gondolkozni. A fájdalom , mi egyre jobban hatolt be a már nem dobogó test részembe, egyre jobban fájt. Fájt, lüktetett, de nem akart alább hagyni. Hátat fordítottam a sötétségnek, majd elindultam a fény felé. Mellkasomat, mintha kilyukasztották volna, öklendezett előre. Elmém és szemeim kezdtek elhomályosodni, de még láttam a fényt. Lépteimet megszaporáztam, hogy még hamarabb odaérjek. De hiába. Már kínzott a szomjúság. Vért akartam. Nem érdekelt, hogy most vegetáriánus vagyok, vagy sem. Őrült sebességgel indultam neki a kijáratnak, amikor is hátulról valaki rám ordított.                              

Nem tudtam ki az,de nem is érdekelt. Továbbindultam, hogy oltsam szomjúságomat és megszüntessem az a kínzó kaparást a torkomban. Egyik pillanatról a másikra, még láttam a napsugarakat, majd teljesen eltűntek.